Volver

Raimunda egy fiatal, keményen dolgozó és igen vonzó édesanya, aki munkanélküli férjével neveli serdülőkorban lévő lányukat. Nővére, Sole viszont igen félénk nő, aki egy illegális fodrászszalonban keresi kenyerét. A férje faképnél hagyta és lelépett egyik ügyfelével. Sole azóta egyedül él. Egy tavaszi vasárnapon Sole felhívja Raimundát, hogy tájékoztassa őt Paula nénikéjük haláláról. Raimunda nagyon szerette nénikéjét, mégsem tud ott lenni a temetésen. Sole egyedül tér vissza szülővárosába.
Madridba visszatérve, mikor Sole leparkol autójával, hangokat hall a csomagtartó felől. A hang azt állítja, hogy ő az édesanyja, és kéri, hogy nyissa ki a csomagtartót, és engedje ki őt.
Sole először halálra rémül. Végül felnyitja az ajtót, és ott találja édesanyja szellemét a csomagjai közt. Először rá se mer nézni, mikor azonban leküzdi félelmét észreveszi, hogy a szellem épp olyan, mint édesanyja, mikor még élt, azzal a különbséggel, hogy leengedett haja szinte teljesen fehér, s bőre haloványabb.
Felviszi a lakására, és megkérdezi, meddig kíván maradni. A szellem azt válaszolja, hogy addig, míg Isten úgy akarja. Sole-nak nem marad más választása, mint hogy együtt éljen anyja szellemével, és hagyja, hogy részt vegyen a fodrászszalon életében. Első vendégének úgy mutatja be, mint egy orosz koldust, akit szánalomból befogadott. A vendégek jelenlétében az anya sosem beszél, csak csendben megmossa a hajukat, és mosolyog rájuk.
Video Informations
Video Codec: XviD
Resolution: 720 x 306
BitRate: 1284 Kbps
FrameRate: 25 fps
Audio Informations
Audio Codec Type: MPEG1/2 L3
Sample Rate: 48 KHz
Bitrate: 192 Kbps
Channels: 2 channels
http://data.hu/get/721229/Volver.001
http://data.hu/get/721230/Volver.002
http://data.hu/get/721232/Volver.003
http://data.hu/get/721233/Volver.004
http://data.hu/get/721234/Volver.005
http://data.hu/get/721298/Volver.006
http://data.hu/get/721300/Volver.007
http://data.hu/get/721302/Volver.008
http://data.hu/get/721382/Volver.009
http://data.hu/get/721383/Volver.010
http://data.hu/get/721384/Volver.011
http://data.hu/get/721385/Volver.012
http://data.hu/get/721386/Volver.crc
Jelszó:brutal-downloads-letoltesek

This entry was posted
on 1:53 PM
and is filed under
1 DATA.HU,
DRÁMA
.
You can leave a response
and follow any responses to this entry through the
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
.
0 comments